2012. május 17., csütörtök

Megjelent a Székely Konyha májusi lapszáma

Már kapható az újságárusoknál a Hargita Népe mellékleteként megjelenő Székely Konyha májusi lapszáma, amit - mint a címlapfotó is jelzi - Laci bácsi kedvezően véleményezett. Mit is mondott, megtudhatjátok, ha a második oldalra lapoztok. Mindenképp, ismételten köszönet a nagyszerű fotóért Antalfi József kollégának, ugyanis ő volt az a szemfüles riporter, aki megajándékozta Laci bácsit kis kiadványunkkal, majd lencsevégre kapta "Kuksi tanár urat". Laci bácsi tehát nemrégiben Erdélyben járt, méghozzá Székelyudvarhelyen, ahol létrehozták az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend erdélyi szervezetét, nagymesternek választották Gizi nénit, vagyis Ambrus Gizellát, a Gizi csárda tulajdonosát és főszakácsát. Minderről szintén Antalfi kolléga számolt be. Domján Levente kolléga a csíkszentmártoni Bocskor-pékség sikertörténetéről írt, Bocskor István pékmester ugyanis kiemelt a napi sütésből néhány pityókás kenyeret, azt vitte el a marosvásárhelyi GastroPan szakkiállításra és elhozta az Év kenyere díjat. Ennek részleteit megtudhatjátok Domján kolléga cikkéből. Mivel a családi események - elsőáldozás, bérmálás, ballagás - időszaka van, Rékával azt gondoltuk, hogy adjunk néhány ötletet a háziasszonyoknak arra az esetre, ha váratlan vendég toppanna be a házba. Gyors és könnyű rovatunkban néhány igencsak ízletes finger food receptjét találhatjátok. Noha még május van, Rita gondolt a grillezések időszakára is, ám emellett néhány szezonnak megfelelő étel receptjét is olvashatjátok az Aktuális rovatban. A májusi ajánlatunk mi más lehetne, mint grillezett csirkecomb májusi pereszkével, petrezselymes krumplival és rukkolás salátával, de bekukkantottunk Gitka, teljes nevén Csíki Margit, terrakottaművész kreatív konyhájába is. Gitka egyéni szín- és formavilágú madármotívumos dísztárgyai ismertek Japántól Amerikáig és Dél-Afrikától a skandináv államokig, most viszont azt mutatta meg, hogyan lehet röpke fél óra alatt ízletes és laktató ételt tenni az asztalra. Réka gyógyító hatású szörpjeinek minden bizonnyal sokan örülnek, mint ahogy a pompás, ünnepi alkalomra való süteményeinek is. Rita pedig ötlettel szolgál arra az esetre, mit szolgáljunk fel, ha netán vegetáriánus vendég ülne az ünnepi asztal mellé. 
Szóval kis gasztromagazinunkban bőségesen talál olvasnivalót mindenki, de jobbnál-jobb ételrecepteket is. Vegyétek, olvassátok, süssétek-főzzétek és szeressétek!

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails