2012. június 2., szombat

Blogszületésnap, játék és júniusi ajánlat

Süthettem volna tortát, vagy főzhettem volna valami finomat, hogy méltóképpen megünnepeljem a blogom harmadik születésnapját. Ehelyett azonban ezeket a gyönyörű margarétákat hoztam, amiket a minap fotóztam jártomban-keltemben. Mert bizony mostanság épp eleget kell járkálnom, ui. nálunk javában "dúl" a választási kampány, és ebben az időszakban egy magamfajta újságírónak köpni-nyelni nincs ideje. Na de, hagyjuk a csúnya politikát, inkább térjünk a tárgyra, a blogom születésnapjára. Három évvel ezelőtt, amikor egy borús május végi vasárnapon Gyöngyi barátnőm és gyermekeim, illetve az ő barátaik unszolására elindítottam ezt a blogot, álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyi örömöt és bosszúságot hoz majd nekem. Igen, hozott bosszúságot is, de ezt most  hagyjuk, mert ünneplünk és erre kell koncentrálnunk. Három éves a blogom. De mit is jelent ez bővebben? Számomra legfőképp azt, hogy ezt folytatni kell, nem szabad abbahagyni. S most jöhetnék a statisztikák sorával - hány olvasóm lett, mekkora a blog forgalma, nézettsége - de nem teszem, mert nem ez a lényeg. A lényeg, hogy elértem azt a szintet, amikor már bőséges tartalom van a blogon, vannak olyan olvasóim, akik kommunikálnak velem, kérdeznek, levelet írnak, a tanácsomat kérik. Ez pedig már kötelez, nem engedi a sallangot, nem engedi az esti munka után lazító ujjgyakorlatként sebtében odarótt bejegyzéseket. Stílust és kommunikációs nyelvezetet kellett kialakítani, olyat, amelyet minél szélesebb körben elfogadnak, szívesen olvasnak. Így alakult ki az utóbbi hónapokban már megismert stílusa és nyelvezete blogomnak. A dizájnon még lenne javítanivaló, de ez a része ingoványos talaj a számomra, de hátha a nyáron valamelyik gyermekem épp ráér, és segít a dizájn kialakításában is. 
Azt láttam blogíró kollégáim körében, hogy ilyenkor illik valami játékot hirdetni, gondolkodtam egy sort, hogy most akkor hirdessek vagy sem játékot. Végül úgy döntöttem nem állok el ettől a "hagyománytól", magam is játékot hirdetek. Viszont valami olyat szeretnék, ami elsősorban az olvasó érdekeit szolgálja - ezt lehet akár "beteges" újságírói devianciának is nevezeni - ráadásul olyan legyen, amilyen még nem volt. Mivel az elmúlt három évben nagyon sokszor hallottam azt a kérdést milyen újdonságot lehet sütni-főzni az adott időszakban, arra gondoltam, hirdetek egy olyan játékot, amely  minél szélesebbkörű választási lehetőséget kínál az olvasónak a sarkallatos kérdés megválaszolására. Ezért meghirdetem az

Ajánlj Receptet Adott Hónapra! (ARAH)
játékot.


Díjazás három kategóriában lesz - összesen hat ajándékcsomagot küldök el a szerencséseknek

Kétévesnél idősebb blogok, kétévesnél fiatalabb blogok és egészen új blogok (olyanok, amelyek 2012. június 2 - július 5. között jöttek létre.)

I. díj sorsolás alapján, ha két (2) összefoglaló bejegyzést készített július 5-ig az ARAH-ra és ezt megjegyzésben jelezte is július 6-ig: általam írt blogszemle a szerencsés blogról, amit a bloggazda szabadon felhasználhat, 2-3 példány az általam szerkesztett Székely Konyha korábbi lapszámaiból és egy meglepetés gasztrokiadvány.

II. díj sorsolás alapján, ha egy (1) összefoglaló bejegyzést készített július 5-ig az ARAH-ra és ezt megjegyzésben jelezte is július 6-ig: 2-3 példány az általam szerkesztett Székely Konyha korábbi lapszámaiból és egy meglepetés gasztroajándék.

Sorsolás és eredményhirdetés időpontja: július 14.


A játék szabályai kétévesnél korosabb blogok esetében:

- a bloggernek vállalnia kell, hogy havi rendszerességgel közzétesz a blogján egy olyan összefoglaló bejegyzést, amelyben legkevesebb 5, legtöbb 10 étel receptjét ajánlja az adott hónapra képpel és linkkel együtt;
- a bloggernek vállania kell, hogy az oldalsávban - jól látható helyen - közzéteszi az összefoglaló ajánlata linkjét vagy listázza az ajánlat linkjeit és ezt havi rendszerességgel az összefoglaló bejegyzésével egyidőben frissíti. (Tíznél több link is megjeleníthető oldalsávban, akinek van, amiből, de az összefoglaló bejegyzésben legtöbb tíz lehet.)
- az összefoglaló ajánlat bejegyzésének címe minden esetben: az adott hónap neve + "ajánlat - ARAH". Például: Júniusi ajánlat - ARAH; vagy Novemberi ajánlat - ARAH;
- a kiválasztott recepteknek olyanoknak kell lennie, amelyek hozzávalói az adott hónapban a legolcsóbban beszerezhetőek azon a vidéken, ahol az illető blogger él. Magyarán, például a Közép-Európában élők januárban ne ajánljanak friss eperből készülő ételeket, mert tudjuk mindannyian, hogy hó alatt nem terem az eper. Aki viszont olyan vidéken él, ahol pl. januárban hozzájut olcsón friss zöldséghez, gyümölcshöz - de nem a szupermarketben!!! -, az nyugodtan linkelheti az adott vidék étkezési szokásaihoz igazodó alapanyagokból készülő ételeit.
- az összefoglaló bejegyzését népszerűsíti más internetes közösségi oldalakon is, például a facebook-on.

A játék szabályai kétévesnél fiatalabb blogok esetében:

- ha a játékba benevezőnek még nincs gasztroblogja, vállalnia kell, hogy egy hónapon belül  - legkésőbb 2012. július 5-ig - létrehozza a saját blogját és azon közzétesz egy (1) receptet, amelynek címében az étel neve mellett megjelöli zárójelben: Júniusi ajánlat - ARAH, vagy Júliusi ajánlat - ARAH;
- ha a játékba benevezőnek kétévesnél fiatalabb a blogja, vállalnia kell, hogy  havi rendszerességgel közzétesz a blogján egy olyan összefoglaló bejegyzést, amelyben legkevesebb 1, legtöbb 5 étel receptjét ajánlja az adott hónapra képpel és linkkel együtt; (Természetesen, termékeny blogolók esetében ötnél több is lehet, de ne legyen több tíznél.)
- a többi rendelkezéseket lásd a kétévesnél korosabb blogokra vonatkozó alpontnál a második bekezdéstől kezdődően.

Az összefoglaló bejegyzések közzétételének időpontja:
- minden hónap első öt napjának valamelyike, vagyis az adott hó 1-5. között kell megjelennie az összefoglaló bejegyzésnek.

A játék időtartama: mostantól kezdve az idők végezetéig, amíg blogolunk és bírjuk szusszal. Természetesen, nem szeretném, hogy ez bárki számára kényszerré váljon, vagyis bárki, bármikor kiszállhat, illetve újra csatlakozhat a játékhoz. Ahhoz viszont ragaszkodom, hogy aki beállt a játékba év végéig legalább négy (4) ARAH-bejegyzést készítsen.

Benevezési feltételek:

- legkésőbb július 5-ig a fenti játékszabályok szerint a benevező létrehoz legalább egy összefoglaló bejegyzést és ezt jelzi egy linkkel ellátott megjegyzésben ennél a bejegyzésnél legkésőbb július 6-ig. (Kettőt is lehet, hiszen június 5-ig még van három nap - ebben az esetben mindkét linket kérem.)
- a benevező rendszeres olvasója a blogomnak, tehát megtalálható a neve vagy blogneve a blogom baloldali sávjában lévő Hűséges olvasóim modulban - feliratkozni is ugyanott lehet.
- összefoglaló bejegyzésében linkkel utal a blogomra, mint a játék ötletgazdájára.


A játék egyéb haszna a benevezők szemszögéből:

- növekszik a blog nézettsége;
- növekszik a rendszeres olvasók létszáma;
- ismertté válik a benevező blogja;
- olyan játékban vesz részt, amivel a régebbi bejegyzéseit is olvasói figyelmébe ajánlhatja;
- új blogok jelenhetnek meg a gasztroblogok palettáján.

Egyéb rendelkezés:
- a játékba a kiírás után is lehet jelentkezni, a július 6-a után jelentkezőknek viszont már nem jár ajándék.

Játékra fel, most pedig következzen az első ajánlata az ARAH-nak, amely mintaként is szolgál a játékba benevezőknek.

Júniusi ajánlat - ARAH

Nagyon finom krém, pirítóssal ajánlom.
Finom és egyszerűen, fagylaltgép nélkül készíthető desszert.
Gyorsan készülő étel, ami előkészíthető korábban is úgy, hogy tálalás előtt csak a májat kelljen sütni.
Más gombával is készíthető, de a májusi pereszke vagy tövisalja - ahogy vidékünkön nevezik - amikor van, bőven terem még júniusban is.
Finom és könnyen elkészíthető sütemény, az orda helyettesíthető túróval (édes tehéntúróra gondolok).
Könnyű és gyorsan készülő finomság, a mi vidékünkön igazából június elején vásárolható olcsón a helyi termelők által termesztett eper.

Játékra fel, hiszen ez egy olyan játék, amiből mindenki nyer!















29 megjegyzés:

Könyvlelő Kritta írta...

Jöttem játszani :) Nagyon tetszik az ötlet, vittem a hírét is.
Meg is született a bejegyzés:
http://krisztinakonyhaja.blogspot.hu/2012/06/juniusi-ajanlat-arah.html

Könyvlelő Kritta írta...

Boldog Blogszületésnapot kívánok!!!

Wise Lady írta...

Isten éltesse a blogot! Bizony, meghatározó lettél a gasztronómiában. Sokszor 3 évet még!

Éva írta...

Gratulálok a sikeres 3 évedhez és még nagyon sokszor ennyit kívánok sok szeretettel! Tetszik a játékod és szeretek is játszani, de még átolvasom, pontosítom magamnak!A játékot emblémájául kitehetem a margarétás képedet?

Alíz írta...

Krisztina: köszönöm a jókívánságokat, de legfőképp a gyorsaságot, amivel reagáltál erre a játékfelhívásra. Megtörted a jeget, Te vagy a játék első benevezője. Ebből látom, hogy egy több napja fontolgatott, alaposan átgondolt játékfelhívásnak is lehetnek hiányosságai, mert illett volna valami ajándékot felajánlani az első jelentkezőnek is. Sebaj, pótolom a hiányt és kapsz tőlem egy meglepetésajándékot. :)

Wise Lady: köszönöm a jókívánságot! Az azért kissé túlzás, hogy "meghatározó"... :)))

Éva: köszönöm neked is a jókívánságot! A virágot természetesen kiteheted, ha nem sikerül eléggé nagy méretben lemásolni, írj egy e-mailt és küldök neked nagyméretű fotót. És sokat ne hezitálj, ha szeretsz játszani, mert sosem lehet tudni, hátha rád mosolyog a szerencse. :)

Alíz írta...

Krisztina, a Krisztina konyhájából: elnézést, szemüveg nélkül rossz linkre kattintottam és töröltem az utóbbi kommented,még szerencse, hogy megmaradt a levelek közt. Így bemásolom ide: "Alíz: Én köszönöm a lehetőséget, mert tényleg örömmel veszek részt és jelentkezem az ilyen remek játékokra, látszik, hogy nagy gondot fordítottál a részletekre és remélem minden kritériumnak sikerült eleget tennem Már várom, hogy jövő hónap elején is készíthessem az ajánlót, igyekszem is elő válogatni :) A meglepetést előre is köszönöm, nagyon kedves vagy :) "

Éva írta...

Eddig tartott a gondolkodás és itt van a linkem:http://takarekoskonyha.blogspot.hu/2012/06/juniusi-ajanlat-arah.html
Köszi a játék lehetőségét!

Alíz írta...

Éva: szuper az összefoglalód, de ezt megírtam nálad. :) Ide még csak annyit, hogy várom a júliusi összefoglalót is majd a maga idejében. :)

Hobbychef írta...

Gratulálok a blogod 3. születésnapja aékalmából. Kívánom, hogy még sokáig leljed örömed a blogírásban, s sok jó recepttel örvendeztess meg minket.

Alíz írta...

Hobbychef: köszönöm a jókívánságokat!

Gizi írta...

Gratulálok a blogodhoz, és boldog blogszületésnapot kívánok!!! Továbbra is lelj minél több örömöt a blogírásban. Ehhez kívánok sok-sok erőt, és nagyon jó egészséget.

Névtelen írta...

Isten éltesse a blogot! Nagyon jó, hogy megismerhettem A Fakanálforgató tollforgató blogot és írásaidon keresztül Téged is Alíz!
ica

Gerdi írta...

Még sok boldog blogszülinapot kívánok Neked! Természetesen a mi örömünkre is:-)

marisz57 írta...

Boldog blogszülinapot és további jó blogolást kívánok!

marisz57 írta...

Boldog blogszülinapot és további sikeres blogolást kívánok!

Adél írta...

Alíz, köszönöm szépen az emlékeztetőt,jól jött, mert bizony elfelejtettem volna. Szombaton megyek vidékre ,meg is nézem ,ha jó e már a dió erre, a többi hozzávaló már megvan hozzá. :)

Boldog blogszülinapot !

M írta...

Isten éltessen téged és ezt a blogot is. Sok örömet kívánok a továbbiakra is. :)

Kati írta...

Boldog Blogszülinapot kivánok :) Ha kicsit késve is, de én is jövök játszani:) Íme a júniusi ajánlóm.
http://makacskakonyhaja.blogspot.ro/2012/06/juniusi-ajanlat-arah.html

Éva írta...

Elkészültem a júliusi ajánlóval ime:
http://takarekoskonyha.blogspot.hu/2012/07/juliusi-ajanlat-arah.html
Köszi! További szép napot kívánok!

Kati írta...

Aliz, én is elkészültem a júliusi ajánlóval:)
http://makacskakonyhaja.blogspot.ro/2012/07/juliusi-ajanlat-arah.html

Könyvlelő Kritta írta...

Júliusi ajánló elkészült :)
http://krisztinakonyhaja.blogspot.hu/2012/07/arah-julius.html

Éva írta...

Szia elkészültem az augusztusi ajánlóval :http://takarekoskonyha.blogspot.hu/2012/08/augusztusi-ajanlatom-arah.html

Kati írta...

Én is elkészültem az augusztusi ajánlóval:)http://makacskakonyhaja.blogspot.ro/2012/08/augusztusi-ajanlat-arah.html

Kati írta...

Jöttem a szeptemberi ajánlóval is:http://makacskakonyhaja.blogspot.ro/2012/09/szeptemberi-ajanlo-arah.html

Remélem semmi baj nincs, hogy így eltűntél:)

Éva írta...

Én is elkészültem a szeptemberi ajánlómmal! Kérdezni akartam én is hogy merre vagy?http://takarekoskonyha.blogspot.hu/2012/09/szeptemberi-ajanlat-arah.html

Éva írta...

Nagyon szépen köszönöm megkaptam az ajándékodat! (A Krisztina üdvözlőnapja is hozzám került!)Nagyon kíváncsi leszek a fűszerre?

Éva írta...

Szia Alíz! Elkészültem az októberi ajánlómmal!http://takarekoskonyha.blogspot.hu/2012/10/oktoberi-ajanlat-arah.html

Éva írta...

Szia Alíz! Alkészültem a novemberi ajnlásommal!
http://takarekoskonyha.blogspot.hu/2012/11/novemberi-ajanlasom-arah.html

Éva írta...

Szia Alíz! Elkészültem a decemberi ajánlásommal !
http://takarekoskonyha.blogspot.hu/2012/12/decemberi-ajanlom-arah.html
Köszi a játék lehetőségét, megkérdezném hogy jövőre folytatod?Kellemes ünnepeket kívánok sok szeretettel az egész családodnak!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails